45 ÉVES A NAGYKŐRÖSI WEINER LEÓ ZENEISKOLA

Már az 1800-as években működő daloskörök jelzik azt, hogy Nagykőrösön az emberek nyitottak a zene felé. A hangszeres zene igazából az 1940-es évektől kezdett teret hódítani a városban. Ekkortájt indult meg ugyanis az intézményes zeneoktatás az egész országban, így Nagykőrösön is.
1951-ben a feladat megoldását a szakszervezet vállalta fel, így 50 tanulóval, kevés, de képzett zenetanárral indult meg a tanítás a kultúrházban.
1952-ben Cegléd fiókintézményeként működött az iskola, majd 1953-tól beszélhetünk önálló állami zeneiskolai működésről. A kultúrházból ekkor átköltözött a zeneoktatás, és egy önálló épületet kapott, hogy több tanulót tudjon felvenni. A kapott épület előtte magánház volt, majd pártházként működött. Amikor a zeneiskolát áthelyezték oda, a létesítményt csak 85 %-ban használhatták, mivel még mindig laktak benne. 1954-től a megyei tanács a zeneiskola kezelésébe adta az egész ingatlant.
Ettől kezdve egyre több és több tanulót vehettek fel. Az 1955/56-os tanévben már 220-an voltak zeneiskolai növendékek. 1961/62-ben már 360 fő volt a tanulólétszám. 1971/72-ben 420 gyereket, az 1975/76-os tanévben 450-et vettek fel. 5 év múlva (1980/81) 400 fő, 1984/85-ben, valamivel kevesebb, 370 fő tanult a zeneiskolában. Némileg ebben a tíz évben kevesebben jelentkeztek ugyan, de azért 1991/92-ben már újra 670 tanulóval büszkélkedhettek, akik a különféle versenyeken is egyre jobban szerepeltek. Jelenleg mintegy 710-en tanulnak az intézményben, az óvodástól a főiskolás korosztályig.
A zeneiskola a megalakulásától egészen 1989-ig az Állami Zeneiskola „nevet” viselte, 1989-től pedig Weiner Leó nevét vette fel.
A zeneiskolában az első zenekarok az 1978/79-es tanévben alakultak meg, melyek a következők:
Barna Elek (klarinéttanár) vezetésével a vegyes zenekar
Németh Ágota (gordonkatanár) vezetésével a vonószenekar.
Ebben a tanévben 500-an íratkoztak be, így a nagy létszám lehetővé tette a két zenekar létrejöttét. Ekkor indult meg a zenekari élet a zeneiskolában, mely azóta is tart.
A múlt századi dalosköröket a század közepétől Nagykőrösön tehát felváltotta a hangszeres zene, a zenekarok vitték tovább azt, amit a daloskörök elkezdtek.
A zeneiskola Nagykőrös zenei életének irányítója lett, és az emberek nyitottsága a zene felé még mindig jellemző a városban.